2019. február. 26. Mysore
Mint azt már sokan tudjátok ZERO HERO vagyok. (Próbálom hulladék nélkül élni a mindennapjaimat) Azért gondolom, hogy sokan tudjátok, mert kb elárasztom vele a facebookot, annak reményében, hogy valakit betalál. Ha már egy ember is felfigyel és mondjuk beszerez egy textilszatyit nájlon helyett, én azt mondom már megérte, de azért ennél nagyobb terveim vannak :) Nem rejtett szándékom, hogy ezt divatba hozzam, mozgalom legyen belőle és szerencsére nem vagyok egyedül :) A szemét nélküli élet menő és pont. És miért gondolom, hogy ez megér egy blogbejegyzést? A tapasztalat amit e küzdelmes úton eddig megszereztem (én is a folyamat elején vagyok) igazán belepasszol a jógikus életvitelbe, és annyi kihívással jár, hogy az felér egy önismereti kurzussal. Nem beszélve a tudatosságról, amit ha akarsz ha nem gyakorolsz ha belevágsz. És persze harmóniában élni a természettel, ami az ayurveda egyik alappillére, és az ayurveda meg a jóga alapköve. Na meg ahimsa, felelősségvállalás… Szóval ha jógi vagy, vagy olyasmi, akkor szerintem itt az ideje foglalkozni kicsit a témával.
Ennyi volt a kampány része (na jó ezt nem ígérhetem meg) és jöjjön a story, meg a hatására bennem éledő gondolatok és érzések. Én a műanyag generáció lányaként nevelkedtem Budapesten, panelproliként. A játszón bandáztunk, imádtuk a kólát, és volt tamagocsim is. Szóval a természet olyan közel volt hozzám, mint a dejó a dióhoz. Na jó azért ez nem igaz, volt pár fa a játszón, és én tudtam mi a csirke, mert a nagyimnál volt. De a buszozás mindig is jobban bejött mint a kirándulás. Ezek a betonbiztos alapok, amiből most meg egy ilyen harmóniára törekvő természetközeli lénnyé próbálok válni, mint amikor egy kis csúnya hernyó pillangó lesz. Már báb állapotban vagyok, szóval még messze a cél. Röviden: azután felnőttem és az internettel a világ is kinyílt, és egy szép napon rám tört, hogy te jó ég, én is közre játszom abban, hogy valahol a világ másik felén elpusztul egy cuki bálna, mert azt hitte hogy a nejlonzacskó egy bazi nagy plankton. És bár az ivódott belém, hogy “ugyan már egyedül úgysem tudsz változtatni a világon” azért én megpróbálom. Szóval én vagyok a műanyagszívű lány akinek az innováció és fejlődés hatására a szíve plasztikból átváltozott (v)érző szívvé.
Így érkeztünk el ahhoz a szép naphoz, amikor elkezdtem a youtube-on tájékozódni, blogokat olvasni, és egyáltalán kigondolni, hogy hogyan lehetnék én is (Likó Marci szavait idézve) az a bizonyos “egyetlen, kinek szíve … korlátok nélkül növekszik egyre és a sztratoszférán át tör a végtelenbe”. Magyarul: éreztem magamban az erőt, hogy akármennyire is ez nem az én terepem, (mert sose használtam textil zsepit, és mert nem tudom elképzelni a lencsét zacskó nélkül) attól még meg kell próbálnom, vesztenivalóm nincs, viszont a szegény kis bálnáknak igenis van. Meg a gyerekeimet sem akarom egy szemétdombra szülni.
Ezt az egészet már megelőzte egy kampányom magam és a kis családom ellen - de az állatok védelmében - hogy állatkísérlet mentes és bio termékekre cseréltem mindent magunk körül. Meg kell, hogy mondjam ez sokkal több kutatómunkával járt, mint bármelyik esszém a főiskolán, pedig egy kicsit stréber voltam akkoriban. Szóval egy csöppnyi fogalmam volt arról mibe kezdek, legalábbis én azt hittem… Hát öööö nem :D A két dolog nagyon különböző. Az egyik dolog, hogy mit veszel le a polcról, a másik, meg hogy nem veszel le kb semmit a polcról. Először tök depi lettem, hogy az általam olyannyira kedvelt tevékenységet, ami a drogériában való válogatás volt, abba kell hagynom. De az a rengeteg idő ami ezáltal felszabadult viszont szabadságot adott. Mintha a fogyasztói társadalom pusztítóan szoros béklyói egyszer s mindenkorra lehullottak volna gyöngének hitt testemről. Én rendelkezem ezentúl az időmmel, és nem töltök több időt, egy boltban sem a szükségesnél! Mintha kiléptem volna a való világból egy sokkal tisztább helyre. Ahol nem kell megvennem az orbitot meg a nyalókát csak azért mert valaki olyan nagyon szuperül elhelyezte a kasszánál, hogy tuti megvedd.
Persze nem csak móka és kacagás az élet hulladék nélkül, legalábbis az elején. MINDEN EGYES PERCEDET meg kell tervezned. Ha fénnyel táplálkozol akkor nem, de ha utálsz főzni de szeretsz enni mint én, akkor ez bizony eléggé nehéz. Főleg hogy éhesen gondolkozni sem tudok. A banán remek mentsvár… egy darabig. Meg az étteremben evés, ami meg szerintem csalás, mert az étterem biztos nem hulladékmentes. De nem éhen halni akarok hanem életmódot váltani, és ez egy folyamat, aminek mint azt már mondtam én is az elején járok. Úgyhogy lehet … lassan… be kell merészkednem a konyhába. Dani szerencsére sokat főz és szeret is, úgyhogy a nem olyan intenzív időszakokban ez nem gond.
Meg ott van a félelem a nagy és erősnek hitt társadalomban megélt reakcióktól. Mit fog szólni a zöldséges, ha kezébe nyomom ezt a (szerintem tök cuki) szó szerint krumplis zsákot? Hát van amelyik örül, van amelyik meg úgy néz rád mint egy idiótára, még lehet, hogy mondja is. De ezt, mikor belevágtam előre bekalkuláltam, szóval nem zökkenthet ki egyetlen kedvesnek csupán csak távolról látszó árus sem. A célom felé közeledem ha tetszik nekik, ha nem, és úgy tekintek magamra mint egy rejtőző szuperhősre a szürke tömegben. Én vagyok Clark Kent zöld és női változata. Szemfülesnek kell ám lenni, mert mindenki szeméttel akar elárasztani. Van aki már megszokta, hogy lobogtatom a szatyikat, de mindig úgy hozza az élet, hogy be kell tévedned egy új helyre ahol tájékoztatnod kell az embert, hogy te bizony nem kérsz a szemetéből.
A következő dolog a család ami egy kemény dió. Danit könnyű befűznöm a különböző magunkkal való kísérletezésre, de a családom többi tagjával nem töltök elég időt ahhoz, hogy megfertőzhessem őket az egészség-betegséggel. Csupán jószándékból egy kis hulladékot mindig becsempésznek az életünkbe. Bosszankodhatnék ezen, de inkább elmondom sokszor, hogy köszönöm szépen ezt most elfogadom (egyébként alapszabály, hogy nem fogadod el, na de az anyukádtól???) de legközelebb tedd dobozba, adok szatyrot… és mesélek nekik az új életmódunkról.
Na és az utazás. Hát e téren őszintén katasztrofálisan kudarcot vallottam eddig, de figyelem a hibapontokat és törekszem, hogy a jövőben, hogy ne termeljem a szemetet. Általában mi főzünk magunkra mindenhol mert nem eszünk bárhol. Nehéz úgy vásárolni alapanyagokat idegen terepen, hogy az ne legyen plasztik bőrrel borítva valamilyen módon. Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy a szatyor-mentesség csak a 0. pont. Ki kell iktatni mindenféle csomagolást. Tök kényelmesek vagyunk, pedig azért nem egy lehetetlen küldetés a piacra úgy menni, hogy viszed a textilzacskót magaddal, és abba kéred a krumplit, az almát, a péksütit! de még a magokat is. De még merészebbet mondok, még a teszkóba is mehetsz ezekkel a fegyverekkel.
Remélem érzitek az indulatot a soraimban :) Na nem azért mert haragszom személy szerint bárkire (amúgy de, de nem a szemét miatt) hanem azért mert (itt meg Bödőcs Tibor szavait idézném) “ágyas-meggyes lóf…al nem lehet a ganajt rakni” Ez egy háború magunk ellen. Emberiség szinten is és önmagunkkal egyaránt. Áldozatot, önuralmat, elhivatottságot és felelősségvállalást követel. Ha ez azzal jár, hogy páran magukra veszik, akkor annak nagyon fogok örülni.
Nézz körbe és vizsgáld meg, mennyire vagy “szemét alak”.
Om Tat Sat
Ani
Commentaires